2024. 02. 28., szerda, 15:27
Az utóbbi hónapokban több nemzetközi légikikötő, köztük a Milánó-Linate, a Róma-Fiumicino, a London City és a Helsinki Airport is bejelentette: feloldják a fedélzetre felvitt csomagokban lévő folyadék mennyiségére vonatkozó korlátozásokat.
A világ legtöbb légikikötőjében jelenleg az a szabály, hogy az utasok maximálisan száz milliliteres tartályokban tárolt folyadékot vagy gélt vihetnek fel magukkal a fedélzetre.
A korlátozást egy 2006-ban meghiúsított terrorcselekmény után vezették be világszerte, amikor merénylők üdítőitalos dobozokban akartak folyékony robbanóanyagot (peroxidot) felcsempészni az Egyesült Királyságból az USA-ba és Kanadába tartó utasszállítókra.
Az újgenerációs, nagy felbontású 3D-s képeket készítő CT-szkennerek megjelenésével azonban egyre több repülőtéren válik lehetővé a szabályozás eltörlése. Az új szkennerekkel nagyon pontos képet lehet alkotni a folyadékokról, így könnyen el lehet dönteni, hogy azok veszélyesek-e vagy sem.
Az Írország nyugati partján található Shannon Airport volt az első repülőtér az Európai Unióban, amely eltörölte a folyadékkorlátozást. 2021 októberében 2,5 millió eurós beruházással vezették be azt az új biztonsági ellenőrző rendszert, amelynek segítségével a bőröndökben és hátizsákokban található folyadékokról is pontos képet tudnak alkotni.
A London keleti részén található nemzetközi repülőtér, a London City 2023 húsvétjára időzítette a száz milliliteres szabály eltörlését, ezzel az első légikikötő lett az Egyesült Királyságban, amelyik kivezette a korlátozást.
A Heathrow repülőtéren már 2017-ben megkezdték az új CT-készülékek tesztelését, azonban a pandémia miatt 2022 helyett csak 2023-ban lépték meg a változtatást. A brit kormány szándéka szerint 2024 közepére az összes brit repülőteret felszerelik az új 3D-s szkennerekkel, és ezzel párhuzamosan mindenhol eltörlik a fedélzetre felvihető folyadék mennyiségére vonatkozó szabályt.
Tavaly június végén eltörölték a száz milliliteres szabályt a finn főváros, Helsinki repülőterén gépre szálló utasok számára is.
A terv úgy szól, hogy a 2026-os nyári szünet kezdetére az összes müncheni és nürnbergi ellenőrzőponton kiépítik a technológiát.
A Róma-Fiumicino nemzetközi repülőtér CT-rendszerének röntgenszkennerei szintén nagy felbontású 3D-s felvételeket készítenek a poggyászokról, ami automatikusan észleli a potenciálisan veszélyes anyagokat, így a reptér 1-es terminálján is engedélyezik már, hogy száz milliliternél nagyobb űrtartalmú üvegeket tegyenek az utasok a fedélzeti csomagjaikba.
Érdekesség, hogy ugyan az amszterdami repülőtéren már két éve felszerelték az új szkennerekkel, idáig mégsem törölték el a száz milliliteres szabályt. Ezt azzal indokolják, hogy mivel a szabályozás a legtöbb repülőtéren érvényben van még, a visszaúton vagy transzfer esetén problémákat okozna, ha Schipholon feloldanák a korlátozást.
Belátható időn belül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is eltörölhetik a folyadékkorlátozást.