Méltán lehetünk büszkék a magyar kormány családpolitikai eredményeire

2024. 02. 18., vasárnap, 10:11

A kabinet mindent megtesz azért, hogy minél több pár kössön házasságot Magyarországon – fogalmazott Vitályos Eszter szombaton Budapesten, a 13. Esküvő kiállítás megnyitó ünnepségén.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára kiemelte: a magyar állam igyekszik a maga eszközeivel hozzájárulni a családok boldogulásához.

Elmondta: ilyen eszköznek látják a házasság, a családok megerősítését, a gyermekvállalás megkönnyítését. „Éppen ezért is vezettük be azokat a családpolitikai intézkedéseket, melyekkel mind-mind ahhoz szeretnénk hozzájárulni, hogy Magyarországon minden vágyott gyermek megszülethessen és lehetőség szerint ők házasságban szülessenek meg” – hangsúlyozta az államtitkár.

Kijelentette: ezeknek az erőfeszítéseknek köszönhetően jelenleg a hazánkban született gyermekek háromnegyede házasságból jön a világra, míg ez az arány korábban csupán mintegy 59 százalék volt.

A politikus kitért arra is, hogy ma az örökbefogadható gyermekek 98 százaléka házaspárokhoz kerül, a válások száma pedig hat évtizedes mélyponton van. Az első házasok kedvezményét 2015 és 2022 között összesen mintegy 337 ezer házaspár igényelte, együttesen több mint 23 milliárd forint összegben.

A KIM küldetésének tekinti, hogy tovább erősítse a házasság, a család és a gyermekek szentségét a nemzeten belül – emelte ki az államtitkár.

„Az Esküvő kiállításon kiállítók és a rendezvény vendégei nem csupán egy nagy hagyománnyal rendelkező programsorozaton vesznek részt, de elköteleződésükről tesznek tanúbizonyságot a házasság, mint két ember legszentebb kötelékének bemutatása, segítése és ösztönzése mellett” – fogalmazott Vitályos Eszter.

Emlékeztetett arra is, hogy a Magyar Nemzeti Múzeumban megrendezett Magyar menyasszony című kiállításon további inspiráló gondolatok és ötletek gyűjthetők az elmúlt 500 év házassági történeteiből.