Lili segítségével százmillió forint értékű „éléskamrát” fülelt le a NAV

2023. 12. 09., szombat, 11:39

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei kistelepülés udvarának melléképületében adózatlan cigarettát találtak.

Előzetes bűnügyi információk alapján, egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei kistelepülés egyik portáját vizsgálták át az egyenruhások november végén. A padlást, a pincét, de még a gazdasági épületeket is alaposan átnézték a pénzügyőrök. Ebben Lili, a NAV Bevetési Igazgatósága cigaretta- és bankjegykereső kutyája volt a segítségükre.

A baromfiudvar melletti zegzugos épületben egy lelakatolt ajtó mögött több mint 46 ezer doboz adózatlan cigaretta volt elrejtve. A házban élő férfi azt mondta, hogy a kamrát kölcsönadta az egyik ismerősének, de nem volt arról tudomása, hogy az milyen célra használja.

A pénzügyőrök a falusi ház sufnijában talált, mintegy 100 millió forint értékű csempészcigarettát lefoglalták. Jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás miatt eljárást indítottak. A jogsértés elkövetője akár százmillió forint bírsággal is számolhat.

 

Ezeket olvasta már?