2023. 11. 23., csütörtök, 18:33
A húsipari vállalat kommunikációs kampányait vizsgálta a versenyhatóság – közölték csütörtökön az MTI-vel, az utóvizsgálat eredménye alapján.
A GVH közleménye szerint eredeti vizsgálatuk a Kometa 99 Élelmiszeripari Zrt. két szlogen köré épült kereskedelmi kampányait értékelte. Az eljárás kiterjedt a cég egyes készítményei egészségre gyakorolt hatását jelző kijelentések kommunikációjára is, ugyanis a Kometa 2018-ban 25%-kal csökkentette egyes termékeinek sótartalmát. A cég az eljárás során kötelezettségvállalást tett, amelyet a GVH Versenytanácsa elfogadott.
A cég vállalta, hogy kommunikációs kampányt indít a fogyasztói tudatosság növelése érdekében, a táplálkozási szükségletek és az élelmiszerválasztás témakörében, illetve létrehoz egy weboldalt, ahol tájékoztatást nyújt az egyes fogyasztói csoportok táplálkozási szükségletei közötti eltérésekről. A vállalkozás továbbá belső megfelelési program kialakítását is vállalta.
A versenyhivatal hangsúlyozta: minden esetben vizsgálják a kötelezettségvállalások teljesítését. A most lezárult utóvizsgálat során megállapították, hogy a Kometa minden vállalását teljesítette, így az eredeti eljárás eredményes volt. Ugyanakkor a cég a vállaltakhoz képest késve vezette be a megfelelési programot, így a megfelelő teljesítést nem lehetett maradéktalanul megállapítani – jelezte a nemzeti versenyhatóság.
A GVH közölte: az irányadó szabályok szerint mulasztás esetén mindig szabnak ki bírságot. Mérlegelve a mulasztás csekély jelentőségét, a vállalkozás eljárás során tanúsított együttműködő magatartását, illetve, hogy a vállalások célja teljesült, a GVH Versenytanácsa jelképes összegű, 300 ezer forintos bírságot szabott ki a cégre.