2023. 10. 26., csütörtök, 18:30
Október 31-ig érvényesek a tavaszi félév matricái, utána komoly büntetésekre számíthatnak azok, akik érvényes diákigazolvány nélkül utaznak.
Október 31-ig jogosítanak utazási kedvezmény igénybevételére az előző tanévben, illetve félévben kapott diákigazolvány-matricák, ezért a MÁV-Volán-csoport arra kéri a diákkedvezménnyel utazókat, hogy időben gondoskodjanak okmányuk érvényességének meghosszabbításáról – közölte a MÁV-Volán-csoport az MTI-vel.
Tekintettel arra, hogy idén október 28. és november 5. közé esik az őszi szünet, érdemes az új matricákat időben beszerezni, ugyanis azok a diákok, akik érvényes matrica nélkül utaznak, több ezer forintos bírságra számíthatnak.
A MÁV-Volán csoport arra is felhívta a figyelmet, hogy a 16 éves kor alatt a diákigazolvány érvényesítő matrica nélkül is érvényes azon tanévet követő október 31-ig, amelyben a tanuló betölti a 16. életévét. Azok a diákok tehát, akik 2007. augusztus 31-e előtt születtek, ez év október 31-ig tudják matrica nélküli diákigazolvánnyal igazolni az utazási jogosultságukat.
Azok a diákok, akiknek még nincs diákigazolványuk, de megigényelték azt, az igazolvány kiadásáig kapott QR-kódos, nyomtatott, eredeti pecséttel és aláírással ellátott igazolással tudják a diákigazolványhoz köthető utazási kedvezményeket igénybe venni.
A közoktatásban és a felsőoktatásban nappali vagy esti tagozaton tanulók a lakóhelyük (tartózkodási helyük) és az oktatási intézményük között bérletkedvezménnyel, továbbá bármely viszonylatban kedvezményes ország- és vármegyebérletekkel vagy menetjegy-kedvezményekkel utazhatnak a MÁV-Start és a Volánbusz belföldi, helyközi járatain. A levelező oktatásban részt vevő tanulók érvényes diákigazolvánnyal a lakóhely és az oktatási intézmény között jogosultak kedvezményes menetjegy váltására.