2023. 10. 14., szombat, 09:42
Az ország legnagyobb ingyenes közösségi túranapját a Magyar Természetjáró Szövetség szervezésében, október második szombatján tartják.
A 2020-as debütáló rendezvény sikerére építve 2021-ben az Országos Kékkör bejárását szervezték meg 3240 fő részvételével. A hagyomány folytatásaként 2022 október 8-án, a kék sáv jelzést követve újra végigjárták az országot 3300 túrázóval – írják az esemény honlapján.
Az Országos Kékkör 3 kéktúra vonalán; a több mint 70 éves Országos Kéktúra (OKT), a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra (RP-DDK) és az Alföldi Kéktúra (AK) útvonalain, 143 túracsoporttal összesen több, mint 2580 km-t tesznek meg egy nap alatt a rendezvény résztvevői.
Az esemény különlegessége, hogy a túra napján a GPS jeladóval felszerelt csoportok haladása valós időben, online is követhető. A csoportok mozgása által húzott kék vonal a nap végére kirajzolja a Magyarországot körbejáró Országos Kékkör teljes nyomvonalát.
Hagyományteremtő céllal, a hazai állami erdőgazdaságok, nemzeti parkok és természetjáró egyesületek szakmai segítségével az Magyar Természetjáró Szövetség ezzel a túranappal szeretné felhívni a figyelmet nemzeti értékünkre, a Kéktúrára, annak értékes múltjára és lendületes jelenére.