2023. 08. 23., szerda, 13:13
A szakértő szerint mindenki hibázott, amikor a kamion letarolta a lerobbant autót.
A csodával határos, hogy mindkét férfi megúszta az augusztus harmadik hetében, a Kőröshegyi völgyhídon történt kamionbalesetet.
A híd közepén lerobbant autót perceken át kikerülték a járművek, de nem sokkal azután, hogy a sofőr visszaszállt a volán mögé, hogy megnézze, lehűlt-e már a hűtővíz, egy kamion fékezés nélkül rohant bele hátulról.
A fényképek és a tanúk alapján esélytelennek tűnt, hogy a férfi túléli a balesetet, de társa nem sokkal később látta, ahogy hátul kimászik az autóból, szinte sértetlenül.
Az eset nagy valószínűséggel azért alakult így, mert a kamion sofőrje nem az útra figyelt, a balesetben résztvevő férfiak pedig nem helyeztek ki elakadásjelzőt az álló gépkocsitól féktávnyira.
A Blikk által megkérdezett vezetéstechnikai tréner szerint a kamionos nyilvánvalóan hibás volt, amiért nem figyelt, elbambult, viszont a meghibásodott autóban ülők is mulasztottak, amikor nem helyezték ki a háromszögletű táblát legalább 100 méterre a kocsitól, nem vettek fel láthatósági mellényt.
A szakember külön felhívta a figyelmet arra, hogy alagút, híd, autópálya esetén fontos, hogy azonnal el kell hagyni a lerobbant autót, a szalagkorláton túlra kell menni, alagutaknál a biztonsági zónába. Nem lehet nekiállni szerelni a kocsit, hívni kell a közútfelügyeletet, ha ők lezárják a sávot, akkor lehet megpróbálkozni a javítással. A Köröshegyi völgyhíd kiemelt biztonságú szakasza az M7-es autópályának, ha a lerobbant autó sofőrje vagy utasa szól a diszpécsernek, pár perc alatt megérkezhetett volna a segítség.