A Magyar Honvédség emelt fizetésért toboroz legénységet a Lynx-zászlóaljba

2023. 08. 15., kedd, 12:19

Bruttó 737 ezer forintos illetménnyel toboroz legénységet a Lynx, azaz Hiúz típusú páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljba a Magyar Honvédség - mondta Kajári Ferenc vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese kedden az M1-en.

Kajári Ferenc emlékeztetett: a honvédelmi és haderőfejlesztési program célja, hogy ütőképes magyar haderő jöjjön létre, ennek részeként érkeztek a Leopard 2 harckocsik, megújul a helikopterflotta és megérkeztek az első új gyalogsági harcjárművek, a Hiúzok is.

A harcjármű kezelőszemélyzete a vezetőből, az irányzóból és a parancsnokból áll, a jármű hátuljában, a "deszanttérben" pedig a lövészraj foglal helyet. A toborzókampánnyal ezt a lövészállományt szeretnék szeptember 11-ig feltölteni, kiképzésük Hódmezővásárhelyen kezdődne - ismertette a vezérőrnagy.

Kajári Ferenc elmondta: 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező, 18 és 30 év közötti fiatalokat várnak kiemelt, bruttó 737 ezer forintos illetménnyel. Az állomány feladata lesz, hogy kitapasztalja, miként lehet a legjobban használni a Hiúzt, kidolgozza az új harceljárásokat és azt, hogyan lehet összehangolni a harcjárművet a digitális katona felszerelésével.

A Lynx gyalogsági harcjárműnek jó a terepjáró-képessége, kompozit páncélzattal felszerelt, amit aktív páncélvédelem egészít ki. Van rajta 30 milliméteres automata gépágyú, géppuska, a toronyban távirányítású fegyverplatformot helyeztek el, emellett páncéltörő rakétákkal van felszerelve. A deszanttérben tartózkodók is rá tudnak csatlakozni a Lynx rendszereire – mondta el a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese.

Ezeket olvasta már?