2023. 08. 02., szerda, 12:15
Minden harmadik nyári foglalás a Balatonra szól, negyedét SZÉP-kártyával fizetik.
Vegyesek a tapasztalatok idén nyáron a belföldi turizmusban a Szallas.hu foglalási adatai szerint: az utazási kedv jelen van, viszont alkalmazkodunk a helyzethez, például közelebbi, olcsóbb szállást választunk, és rövidebb időre foglalunk.
Összesítésben továbbra is Siófok a legkedveltebb úti cél a vakáció idején a magyarok körében, ezt követi a sorban Hajdúszoboszló, Budapest, Eger és Gyula. A foglalások negyedét júniusban és júliusban is SZÉP-kártyával fizették.
Az eddig beérkező nyári foglalások 19 százalékkal maradnak el a tavalyihoz képest, és jelenleg 5 százalékkal a 2019-es nyári szint alatt állnak. Régiós szinten az előző évek nyári trendjeihez hasonlóan a Balaton a legnépszerűbb, mostanra minden harmadik nyári foglalás ide szól, míg egy hónapja még csupán minden ötödik foglalás volt balatoni.
Százalékosan nagyobb léptékű a drágulás a Tisza-tónál, mint a Balatonnál, előbbinél 16,5 százalékos, utóbbinál 15,3 százalékos a változás. A mérsékelt balatoni drágulás fő oka a szakértők szerint, hogy a tavalyi évben már jelentős áremelkedés történt ebben a régióban.