2023. 07. 27., csütörtök, 10:09
A hatóság ellenőrei többségében csak kisebb szabálytalanságokat állapítottak meg, a legtöbb helyen az egészségügyi alkalmassági igazolás hiányzott.
A Nébih nyári szezonális ellenőrzéseinek sorában a turisztikai szempontból nagy jelentőségű, balatoni vendéglátóhelyek is kiemelt figyelmet kaptak. A júliusi vizsgálati eredmények alapján elmondható, a létesítmények élelmiszerbiztonsági szempontból megfelelőek. A hatóság ellenőrei többségében csak kisebb szabálytalanságokat állapítottak meg – írja közleményében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, kiemelve, hogy az ellenőrzések összességében pozitív képek mutattak, kisebb hiányosságok azonban akadtak. Több helyen tapasztalták például a szakemberek, hogy a szakosított tárolást nem az előírásoknak megfelelőn oldották meg, előfordult továbbá, hogy a padló, a fal és a mennyezet, valamint a berendezési tárgyak, eszközök állapota volt kifogásolható. Visszatérő hibaként említhető, hogy nem minden dolgozó rendelkezett érvényes egészségügyi alkalmassági igazolással, a nélkül viszont – a kiemelt járványügyi kockázat miatt – nem végezhető vendéglátó tevékenység.
A szabálysértések között említhető, hogy nem nyomonkövethető (ismeretlen eredetű), valamint lejárt minőségmegőrzési vagy fogyaszthatósági idejű élelmiszereket tároltak az egységekben. A legkirívóbb esetben 2019-ben lejárt fűszert, valamint több, 2021-ben, illetve 2022-ben lejárt alapanyagot is találtak az ellenőrök. A jogsértő termékek összmennyisége megközelítette a 2000 kg-ot. A hatóság ezeket természetesen kivonta a forgalomból, valamint megtiltotta az ismételt forgalomba hozatalt és a felhasználást.
Az eljárások és a bírságok megállapítása folyamatban van. A balatoni vendéglátóhelyek a jelenlegi összehangolt, kiemelt szezonális ellenőrzéseket követően is számíthatnak ‒ a folyamatos élelmiszerbiztonság érdekében tett ‒ további ellenőrzésekre is.