Az év emlőséhez kapcsolódó kreatív alkotópályázatokat hirdetnek fiatalok számára

2023. 07. 19., szerda, 17:27

A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és az Agrárminisztérium a középiskolásoktól plakátterveket, az általános iskolásoktól vers- és dalillusztrációkat várnak.

A Vadonleső Program már több mint 13 éve, önkéntesek segítségével gyűjt 18 védett növény- és állatfaj elterjedésével és veszélyeztetettségével kapcsolatos adatokat – közölte a hírt az intézet az MTI-vel. A programot működtető szervezetek 2014-ben indították útjára az Év emlőse kezdeményezést: minden évben egy védett vagy fokozottan védett emlősfaj fontosságára, jellemzőire irányítják a figyelmet, emellett az alkotni vágyókat is megszólítják különböző pályázatokkal. Idén a vakond lett az év emlőse.

Sok kerttulajdonost bosszantanak a vakondtúrások, viszont az „Ásd bele magad” pályázaton arra keresik a válaszokat, hogy miért lehet hasznos társ a kertben a vakond, miért szép és hasznos egy göröngyösebb talajú kert, miért jó, ha meghagyjuk a vadvirágokat a kertünkben és kertünkbe látogatnak a vakondon kívül a madarak, békák, denevérek, méhek és lepkék. Ezeket a kérdéseket dolgozhatják fel plakátterveiken középiskolás fiatalok – írták a közleményben.

Kiemelték, a „Vakondoló” vers- és dalillusztrációs rajzpályázaton a Vadonleső Program által felkért, a természetvédelem nagyköveteiként munkálkodó művészek: Tóth Krisztina, Ijjas Tamás és Gryllus Vilmos vakondról szóló verseihez és dalaihoz várnak illusztráló rajzokat alsó és felső tagozatos gyermekektől.

Mindkét pályázat esetében szkennelt, fotózott, vagy digitálisan összeállított pályaművel lehet nevezni. A pályázati határidő mindkét esetben október 15.

A pályázat részletei a Herman Ottó Intézet weboldalán olvashatók.

Ezeket olvasta már?