Gyopáros Alpár: rohamosan fogynak az üres telkek Somogyban

2023. 07. 13., csütörtök, 18:30

A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a falusi csok kapcsán Kaposmérővel és Libickozmával példálózott.

Több mint negyvenezer befogadott falusicsok-kérelem van már 217,4 milliárd forint értékben a legfrissebb, május 31-ig beérkezett adatok szerint – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Magyar Nemzet cikkében.

Gyopáros Alpár a falusi csok négyéves évfordulója kapcsán elmondta: folyamatosan vizsgálják a családtámogatási rendszer egyes elemeit és megállapították, hogy „a háború, az elhibázott európai uniós szankciók, a magas kamatok miatt a városi csok nem működik, de a falusi csok igen”, ezért annak összegét közel másfélszeresére emelik: 2024 elejétől a használt lakás felújítással, bővítéssel egybekötött vásárlása esetén egy gyermek után az eddigi hatszázezer forintos támogatás egymillió forintra, két gyermeknél 2,6 millióról négymillió, három vagy több gyermek esetén pedig tízmillióról 15 millió forintra.

A politikus megjegyezte: meglévő lakás, ház korszerűsítésénél, illetve bővítésénél is emelkedik a támogatás összege. Egy gyermek esetén korszerűsítési munkákra háromszázezer forintról ötszázezerre, amennyiben bővítési munkákat is elvégeznek, úgy hatszázezer forintra, két gyermeknél 1,3 millióról kétmillió forintra, három vagy több gyermek esetén pedig ötmillióról hét és fél millió forintra nő.

Azokon a kistelepüléseken, ahol a falusi csokot igénybe lehet venni, új családi ház építése vagy vásárlása esetén a most hatályos támogatási összegeket lehet elérni 2024-ben: egy gyermek esetén hatszázezer, két gyermeknél 2,6 millió, három vagy több gyermek esetén tízmillió forint igényelhető – részletezte Gyopáros Alpár, majd hozzátette: a legfrissebb statisztikai adatok szerint három vagy több gyerekre 61, két gyermekre 38, míg egy gyerekre csupán egy százalékban kérnek segítséget a családok.

A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos felhívta a figyelmet arra, hogy Somogy vármegyében is „rohamosan fogynak az üres telkek, vannak olyan települések, ahol már az utolsó földterületet is eladták”, s ebben a pozitív folyamatban a falusi csoknak komoly szerepe van.

A fejlődő somogyi falvak között megemlítette Kaposmérőt és Libickozmát, a Veszprém vármegyei Kemeneshőgyészt, a hevesi Ludast, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Kálmánházát.

Végezetül reményét fejezte ki, hogy a falusi csok megtartása, a használt ingatlan vásárlására, illetve felújításra nyújtott támogatás összegének másfélszeresére emelésével még több kistelepülés kap esélyt a megmaradásra, gyarapodásra. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján ugyanis az ötezer fő alatti településeken a Magyar falu program indulása óta nőtt az összlakosság.

Ezeket olvasta már?