2023. 07. 08., szombat, 17:25
A Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság 2023 nyarán már harmadik alkalommal indítja útjára digitális egészségügyi szűrőközpontját. Minden szűrés térítésmentesen vehető igénybe, TAJ kártya bemutatásával.
A magyar lakosság egészségi állapota nemzetközi összehasonlításban is kritikus, ami elsősorban a mozgásszegény életmódnak, helytelen táplálkozásnak és a káros szenvedélyeknek köszönhető – írja a Veol.hu, kiemelve, hogy hazánkban több mint egymillió embert érint a cukorbetegség. Az időben nem felismert, nem kezelt betegség ugyanis végtag-amputációhoz és évente három-négy ezer halálesethez vezet. A diabétesz megelőzhető lenne egészségtudatossággal, életmódváltással, és bár a II-es típusú cukorbetegség leggyakrabban 40 éves kor felett alakul ki, azonban egyre több fiatalt is érint.
A magas vérnyomás eközben minden harmadik felnőttet érinti Magyarországon. A hipertónia az egyik legfőbb hajlamosító tényezője a szív- és érrendszeri betegségeknek, melyek a teljes halálozás mintegy feléért felelősek. Rendszeres szűréssel ezek a betegségek időben felismerhetők, kezelhetők.
Éppen ezért az Egészségpart digitális egészségügyi szűrőközpontja helybe megy, a nyári szabadság alatt a strandok közelében teszik elérhetővé a szűréseket, valamint a mindennapi életbe is beépíthető, akár személyre szabott életmódtanácsokat adnak.
Az Egészségparton igénybe vehető szűrőprogramok és interaktív programok: általános állapotfelmérés (vércukor-, trigliceridszint-, koleszterinszint, vérnyomás- és pulzusmérés), illetve férfiaknak prosztata-rendellenességek szűrése (PSA-szűrés), bőrgyógyászati és digitális szájüregi szűrővizsgálat, életmódi kockázatfelmérés és életmód-tanácsadás, funkcionális mozgásminta-szűrés, testösszetétel-vizsgálat, dietetikai tanácsadás, interaktív prevenciós aktivitások kicsiknek és nagyoknak játékkal, sporttal, zenével és tánccal.
Az Egészségpart digitális egészségügyi szűrőközpontja július és augusztus folyamán három népszerű balatoni strandra látogat el: július 7-től 9-ig Balatonboglárra, a július 21-23-i hétvégén Balatonfüredre, valamint augusztus 11-től 13-ig Gyenesdiásra.
További információk az Egészségpart weboldalán találhatók.