TekAIRd körbe! pályázatot hirdet a Herman Ottó Intézet

2023. 07. 04., kedd, 08:40

A pályázók feladata, hogy a kerékpárjuk és egy GPS navigációs rendszer segítségével minél érdekesebb alakzatokat rajzoljanak ki a térképen, vagy tekerjék körbe a hazai tavak valamelyikét.

A kaposvári társszervezésben megvalósuló pályázati felhívás célja a környezet- és egészségtudatos életmódra való nevelés, és kiemelten fontos számukra a kerékpáros közlekedés népszerűsítése.

A pályázat két részből áll: az elsőben – a közlekedésbiztonságra tekintettel – a jelentkezők feladata, hogy kerékpárjuk és egy GPS navigációs rendszer segítségével minél érdekesebb alakzatokat rajzoljanak ki a térképen. A GPS navigációs rendszerrel rögzített alakzatok kép formátumú (JPEG) beküldésével jelentkezhetnek a pályázók, a nyertesekről pedig az előzsűrizést követően a projekt Facebook-oldalán kiírt közönségszavazás dönt.

A pályázat másik részében valamelyik magyarországi tó – a Balaton, a Velencei-tó, a Tisza-tó, a Fertő tó – körbetekerése a feladat, szintén GPS navigációs rendszer segítségével dokumentálva. A távot teljesítők szintén a GPS navigációs rendszerrel rögzített alakzatok kép formátumú (JPEG) beküldésével jelentkezhetnek a nyereménysorsolásra. Emellett a távot a legnagyobb létszámú csoporttal teljesítő pályázókat külön díjazzák a pályázat kiírói.

A pályázat 2023. június 6. 14 órától szeptember 22. éjfélig tart, melyet 14 éven felüli fiatalok és felnőttek nyújthatnak be egyénileg és csoportosan is. 18 év alatti pályázó részéről szülői beleegyező nyilatkozat beküldése szükséges.

A pályázat további részleteiről a honlapon tájékozódhatnak.

Ezeket olvasta már?