2023. 06. 29., csütörtök, 11:00
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium számításai szerint már az év vége előtt egyszámjegyűre csökkenhet az infláció mértéke Magyarországon.
A megnövekedett élelmiszerárak visszaszorítása érdekében június 1-jén elindult a kötelező akciózás a kiskereskedelmi üzletekben: az intézkedés jól működik és megtette hatását, a bolthálózatok mára egymásra licitálva jelentik be a kedvezményeket – állítja a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM), amely szerint a kötelező akciózás egyaránt hatékonyan járul hozzá a piaci verseny fokozásához és az infláció csökkentéséhez.
Az infláció januárban tetőzött, májusban 2020 novembere óta először csökkent "látható módon", júniusban pedig 20 százalék alá mérséklődhet. A GFM várakozásai szerint ez a tendencia tovább erősödik, és már az év vége előtt egyszámjegyűre csökkenhet az áremelkedés üteme.
A tárca megjegyezte, emiatt is vezetik ki augusztusban a már mintegy másfél éve működő élelmiszerárstopot. Ezzel párhuzamosan a kormány az árverseny további fokozása érdekében arról is határozott, hogy a kötelező akciózás mértékét minimum 15 százalékra emeli augusztus elsejével mind a 20 termékcsoport esetében.
Korábban arról is döntés született, hogy azok a kiskereskedelmi üzletek, amelyekre a kötelező akciózási szabályok kiterjednek, az élelmiszerárstop kivezetését követően a korábbi nyolc árstopos terméktípus közül kettőt heti rendszerességgel legalább 15 százalékkal alacsonyabb áron kell kínálniuk.