2023. 06. 28., szerda, 12:10
Az igazságügyi miniszter július 31-i hatállyal távozik posztjáról, döntéséről már Orbán Viktor miniszterelnököt is értesítette.
A 2024-es EP-választásnak most nagyon nagy a tétje: konzervatív fordulatot kell elérni az európai intézményekben, és ebben szeretnék aktív szerepet vállalni. Ez a feladat viszont, ahogyan miniszteri teendőim is, egész embert kíván, ezért a miniszterelnök úrral már közöltem is a lemondási szándékomat július 31-ével – nyilatkozta Varga Judit a Magyar Nemzetnek.
A miniszter úgy látja, hogy a kinevezésekor elvállalt feladatait elvégezte. Sikerei között említette a decemberi kondicionalitási eljárás előrelépését, valamint a májusi igazságügyi csomag lezárását is.
Hatalmas megtiszteltetés volt számomra ez a négy év, és felemelő érzés volt a magyar érdekeket képviselni – tette hozzá Varga Judit.
Egybehangzó sajtóhírek szerint a jövő június 9-én esedékes európai parlamenti választásokon Varga Judit fogja vezetni a Fidesz–KDNP EP-listáját, ezt azonban nem erősítette meg interjújában az igazságügyi miniszter, mivel a konkrét listáról a Fidesz elnöksége még nem hozott döntést, de annyit elárult, hogy valóban az Európai Parlamentben képzeli el a jövőjét.
Vissza kell térnie egyfajta józanságnak, amely az európaiak érdekeit helyezi előtérbe, legyen szó migrációról, genderről vagy éppen háború és béke kérdéséről. Engem ez a cél vezérel, nyilván úgy, hogy ezekben az ügyekben a magyar álláspont nyerjen teret – fogalmazott Varga Judit a rá váró feladatról.