Balatonszemesen táborozhatnak az öt legszegényebb településen élő gyermekek

2023. 06. 21., szerda, 11:09

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat biztosít nekik erre lehetőséget immár négy éve. A táborban rengeteg a sportos foglalkozás, az első napon pedig Nagy Tímea olimpiai bajnok vívóval és Gyurta Gergely Európa-bajnok úszóval is találkozhattak a gyerekek.

Elkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Ötrégiós játékok elnevezésű gyermektábora Balatonszemesen felzárkózó településeken élő gyermekek részvételével.

A négynapos esemény keddi, ünnepélyes megnyitóján Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára az MTI-nek azt mondta, a tábor küldetése, hogy Magyarország öt legszegényebb régiójából érkező gyerekeknek nyaralási és sportolási lehetőséget biztosítson.

Úgy fogalmazott: a sport fegyelemre, csapatban gondolkodásra nevel, a fair play szellemiségére tanítja a gyerekeket. Ezek olyan erények – tette hozzá –, amelyek a javukra válnak.

Megköszönte a máltai szeretetszolgálatnak a tábor megszervezését, és a kiemelt nemzeti sportakadémiák által biztosított sporteszközöket adott át a gyerekeknek.

Kiss Dávid, a tábor vezetője az MTI-nek elmondta: a most másodszor, a Pillangó gyermeküdülőben rendezett táborba 150 gyermek érkezett a 300 legszegényebb, felzárkózó településekről. A játékok elnevezése az olimpiai ötkarikára utal. A gyerekek többi között futásban, úszásban, labdarúgásban, asztaliteniszben, karatéban próbálhatják ki magukat.

A cél, hogy jól érezzék magukat, és olyan helyen lehessenek, ahová egyébként nem jutnának el – jegyezte meg.

A megnyitón a résztvevők Nagy Tímea olimpiai bajnok vívóval és Gyurta Gergely Európa-bajnok úszóval esküt tettek, és jelképes olimpiai lángot is meggyújtottak.

A szeretetszolgálat a felzárkózó települések program honlapján azt írta, a kormány 2019. februárban indított programot a 300 leghátrányosabb település felzárkóztatására, amelynek vezető partnere a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. 2019 óta a szeretetszolgálat 178 településen indított segítő szándékú munkát.

Ezeket olvasta már?