2023. 06. 07., szerda, 20:39
Bár a "gyermekek hónapja” véget ért, a rászoruló gyermekek támogatása egész évben folytatódhat az adományozói összefogásnak köszönhetően.
Tizedik alkalommal hirdetett adománygyűjtést Kapaszkodó programjának támogatására az Ökumenikus Segélyszervezet május elején. Céljuk az volt, hogy a magyarországi rászoruló gyermekekre irányítsák a figyelmet és gyűjtsenek pénzadományt, hogy minél több gyermeknek adhassanak esélyt a szegénység okozta hátrányok leküzdésére az egész évben zajló fejlesztő foglalkozások, nyári gyermektáborok keretében.
A kampány üzenetét idén is sokan meghallották: több mint 54 ezer hívás és sms érkezett a 1353-as adományvonalra, így 27 millió forint felajánlást sikerült összegyűjteni. Online, csekken, illetve átutalással több mint 11 millió forint pénzadomány érkezett a kampány ideje alatt.
Gáncs Kristóf a kampányt értékelve köszönetet mondott minden magánadományozóknak és vállalati partnernek. A kommunikációs igazgató kiemelte: „A világunkat átszövő humanitárius krízisek károsultjainak támogatása mellett kiemelten fontosnak tartjuk, hogy azokra is ráirányítsuk a figyelmet, akik Magyarországon szorulnak rá a támogatásunkra. Azért hirdettünk összefogást, hogy minél több hátrányos helyzetű gyermeknek nyújthassunk kapaszkodót a felzárkózáshoz. Köszönjük, hogy felhívásunkat ez alkalommal is ilyen sokan meghallották!”
A Kapaszkodó adománygyűjtés eredményességében a magánszemélyek mellett meghatározó szerepet játszottak a segélyakció adománygyűjtő stratégiai partnerei, mint például a Tesco, ami adománygyűjtő kuponokat állított ki vásárlói részére. Médiapartnerként csatlakozott az adománygyűjtéshez a TV2 Csoport is. Számos híresség is részt vett az adománygyűjtésben, mint Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász, Siklósi Gergely olimpiai ezüstérmes párbajtőröző, Wolf Kati énekes, Nagy Ervin színész, Mezei Léda és Som-Balogh Edina színésznő, valamint Iszak Eszter, Rátonyi Kriszta, Lékai-Kiss Ramóna, Vitányi Judit, Váczi Gergely és Marsi Anikó műsorvezetők.
Az Ökumenikus Segélyszervezet köszönetet mondott minden adományozónak és partnernek, akik hozzájárultak az összesen több mint 77 millió forint adomány összegyűjtéséhez.