Komoly fejlesztést ígérnek az élelmiszeriparban

2023. 05. 27., szombat, 07:40

A korábbi 468 milliárd forint helyett már 750 milliárd forint európai uniós forrást fordít az élelmiszeripar fejlesztésére a kormány.

„Úgy szeretnék elkölteni ezt a 750 milliárd forintot, hogy az ország képes legyen az önellátásra”

– mondta Nobilis Márton a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács ülésén.

Az államtitkár szerint a következő években az energia kérdése az egyik legfontosabb az iparágban. Ezért az a cél, hogy a fejlesztéseknél vegyék alapul a megújuló energiák és a digitalizáció használatát is. Utóbbi azért fontos, mert a modern technikák alkalmazásával tud az ország versenyképes lenni.
Nobilis Márton kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy szeptembertől jelentősen lassuló inflációra számítanak, ez azonban szerinte nem azt jelenti, hogy addig mindenáron fent szeretnék tartani az árstopot. Hozzátette, emiatt is folyamatosan figyelik a piacot.

Ezeket olvasta már?