2023. 05. 20., szombat, 09:25
A kormány jövőre azzal számol, hogy kivezeti az extra terheket - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter.
A Magyar Bankszövetség 34. éves testületi ülésén a miniszter azt is kiemelte, hogy a gazdaság nem tudna olajozottan működni a megfelelő bankszektor nélkül, és az ágazat sem lehet eredményes jól teljesítő gazdaság.
A tavalyi adatok alapján a bankrendszer tőkemegfelelési mutatója kétszeresen túlteljesíti a szabályozói minimumot, a hitel/betét mutató is kedvezőbb az uniós átlagnál
-hangsúlyozta Varga Mihály.
A gazdaságvédelemnek a háború és az energiaválság idején költségei vannak - fejtette ki, aláhúzva: a kormány továbbra is átmeneti megoldásként tekint a tavaly bevezetett extraprofit-adóra.
Jelezte: jövőre azzal számolnak, hogy kivezetik az extra terheket, ahogy ígérték korábban. A teljeskörű konszolidációhoz azt kérte, hogy a bankok továbbra is vegyenek részt a finanszírozásban. Olyan megoldásra törekednek az adók kivezetésénél, amiben partnerséget kérnek a bankoktól.
Kitért arra, hogy jövőre nagyobb lehet a növekedés, egyszámjegyű, átlagosan 6 százalékos inflációval számol a kormány, és 3 százalék alatti hiányt terveznek.