Korábban kapják kézhez a pénzüket a nyugdíjasok

2023. 01. 30., hétfő, 16:26

Ráadásul ebben a hónapban dupla pénzt kapnak, ugyanis érkezik az emelt összegű 13. havi nyugdíj is.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Facebook-oldalán közölte, hogy a megszokotthoz képest három nappal korábban kezdődik februárban a nyugdíjak postai kézbesítése. Hozzátette, a februári nyugdíjjal együtt – az emelt összegű – 13. havi nyugdíjakat is megkapják most egyben az idősek.

Az év elején életbe lépett 15%-os nyugdíjemelés természetesen a 13. havi nyugdíjra is alkalmazandó, így ott is 15%-os növekménnyel lehet számolni – tájékoztatott a kormányszóvivő.

Ez azt jelenti, hogy februárban, egy 208 ezer forint összegű átlagos nyugdíj esetében kétszer 208 ezer forint, azaz 416 ezer forint érkezik majd a nyugdíjas számára postán vagy bankszámlára – írja a Profitline.

Mivel a postások egyszerre kézbesítik februárban a nyugdíjat és a 13. havi nyugdíjat is, így jelentős összegű készpénzzel kell, hogy dolgozzanak, ezért több időre van szükségük a kézbesítéshez. Banki átutalásnál nem lesz változás februárban, a megszokott időben kapják kézhez a nyugdíjasok a pénzt.

Ezeket olvasta már?