2023. 01. 24., kedd, 12:22
A szakképzésért felelős helyettes államtitkár közlése szerint igen népszerű a fiatalok körében ez az irány. Egy interjúban arról számolt be, hogy az elmúlt évben tíz továbbtanuló diákból hat a szakképzést választotta.
Még egy hónapig várják a fiatalok jelentkezését a szakképzésbe – mondta a szakképzésért felelős helyettes államtitkár kedden a Kossuth rádió műsorában. Pölöskei Gáborné úgy vélekedett, hogy a szakképzés népszerűségét mutatja, hogy az elmúlt évben tíz továbbtanuló diákból hat a szakképzést választotta.
Emlékeztetett rá, hogy a szakképzésben technikum és szakképző iskola közül választhatnak a diákok.
Előbbi ötéves, érettségit és középvezetői szintű technikusi szakmát biztosít a végzősök számára, továbbá előnyt jelent a felsőoktatási felvételikor. Vagyis ez az iskolatípus annak is ajánlható, aki például a mérnöki pálya felé orientálódik – fűzte hozzá.
A helyettes államtitkár mindkét iskolatípus nagy előnyének nevezte, hogy nem kell rögtön szakmát, csupán ágazatot – például az egyészségügyet vagy a gépipart – választani. A technikumban két év után, a szakképzőben pedig egy év után kell konkrét szakmát választani.
Pölöskei Gáborné szerint előnyt jelent az ösztöndíj is, továbbá a vállalatokkal kötött munkaszerződés nyomán iskola mellett havi 100-168 ezer forintot is megkereshetnek a tanulók. A vállalatokkal együttműködő duális gyakorlati képzés további előnye, hogy az iskolából kikerülve a munkaerő-piaci környezetben a tanulónak nem kell újra elkezdeni a szakma elsajátítását, hiszen már pontosan tudja, hogy mi a dolga például egy gyári környezetben.
A helyettes államtitkár beszámolt arról is, hogy a legnépszerűbb szakirányok a járműipar, az elektronika, az informatika, a turizmus-vendéglátás és a gazdálkodás menedzsment.