2023. 01. 05., csütörtök, 08:02
A szertartás fél 10-kor kezdődik a Szent Péter téren.
Pápának kijáró ceremóniával temetik el XVI. Benedek nyugalmazott pápát, ugyanakkor a hagyományos ceremóniához képest kisebb változtatásokat eszközölnek. XVI.Benedek temetési szertartását a Duna TV élőben közvetíti.
Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában tartott hagyományos év végi Te Deum misén elődjét „nemes lelkű, nyájas embernek” nevezte. Szentbeszédében a katolikus egyházfő kifejtette: „érzelmekkel telve emlékszünk meg nemeslelkű, nyájas személyéről. Szívünkben pedig nagy hálát érzünk, amiért Isten őt ajándékozta az egyháznak és a világnak”. Matteo Bruni vatikáni szóvivő pedig nyilvánosságra hozta, hogy a temetési szertartást a Szent Péter téren, „a nyugalmazott pápa kérésének megfelelően az egyszerűség jegyében” tartják. XVI. Benedeket a szertartás után a Szent Péter-bazilika kriptájában helyezik el, abban a pápai sírhelyben, ahol korábban II. János Pál is nyugodott. A lengyel pápa teste 2005 és 2011 között nyugodott e helyen, szentté avatása után ugyanis átvitték a bazilikába.
A katolikus egyház belső rendje szigorúan meghatározza, hogy mit kell tenni az egyházfő halála után. Arra azonban nincs kidolgozott protokoll, hogy mi a teendő egy visszavonult pápa elhunytát követően. Ezért a temetés előkészületei és a búcsúszertartás XVI. Benedek esetében másképp fog zajlani, mint egy pápa halálakor. Elmarad a kilencnapos gyászidőszak, vagyis a novendiale, amely alatt a hívek leróhatták tiszteletüket az elhunyt egyházfő előtt. A bíboros kamarás, vagy ahogyan hivatalosan hívják, a camerlengo feladatai is eltérnek ebben az esetben, hiszen neki az a feladata, hogy a Vatikánt az új pápa megválasztásáig irányítsa. Most azonban nem kell új pápát választani, így a camerlengo feladata XVI. Benedek pápa temetésének megszervezése.
A szertartáson a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát Erdő Péter bíboros, prímás, Veres András püspök, az MKPK elnöke, valamint Tóth Tamás, a testület titkára képviselik.
A Vatikán közölte: csak két ország: XVI. Benedek pápa szülőhazája, Németország és Olaszország hivatalos küldöttsége kapott formális meghívást a temetésre, mivel az emeritus pápa már nem tekinthető államfőnek.
A spanyol királyi ház közölte, hogy Görögországi Zsófia királyné, János Károly volt uralkodó felesége jelen lesz a temetésen.
A Novák Katalin, hazánk köztársasági elnöke által vezetett magyar delegáció ma reggel érkezett a Vatikánvárosba, hogy részt vegyen XVI. Benedek nyugalmazott pápa gyászmiséjén. A küldöttség tagja Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.
Lengyelországot Andrzej Duda lengyel államfő képviseli.
A mise után a ciprusfa koporsót a Szent Péter-székesegyházba viszik, majd a nyilvánosság kizárása mellett egy cinkből készült, antibakteriális hatású koporsóba, azt pedig egy tölgyfa koporsóba helyezik, és leeresztik a székesegyház kriptájába.
A volt egyházfőt a pápasága alatt kibocsátott érmékkel és egy csőalakú irattartóval, a rogitummal, vagyis az elhunyt műveinek összefoglalását tartalmazó tekerccsel együtt temetik el.