2022. 10. 04., kedd, 11:16
Átlagosan 26 százalékkal nőtt az illetményük.
Megkapták a megemelt illetményüket a magyar katonák – erről számolt be a honvédelmi miniszter az MTI-nek kedden. Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett, hogy a fizetésemelésről hozott határozat alapján a hivatásos, a szerződéses, valamint a tényleges szolgálatot teljesítő önkéntes tartalékos katonák fizetése két lépcsőben, idén szeptembertől és 2024 januárjától emelkedik.
Ennek értelmében a katonák október elején kaphattak meg az első, megemelt illetményt.
A miniszter arra is kitért, hogy az emelés állománykategóriánként eltérő, de átlagosan 26 százalékos. A politikus a döntést korábban azzal indokolta, hogy tovább kívánják növelni a katonák megbecsülését.