November 10-15-e között érkezik az inflációs nyugdíjkiegészítés

2022. 10. 01., szombat, 10:23

Ezt Orbán Viktor jelentette be a közösségi oldalán az idősek világnapján.

November 10-15-e között kapják kézhez a nyugdíjasok az inflációs nyugdíjkiegészítést – jelentette be közösségi oldalára szombaton feltöltött videójában Orbán Viktor.

A kormányfő úgy fogalmazott: egész Európában nehéz idők járnak, de ilyenkor sem szabad szem elől tévesztenünk a legfontosabb, nagy nemzeti céljainkat, az egyik ilyen a nyugdíjasok megbecsülése Magyarországon.

Emlékeztetett: sikerült az elmúlt évek gazdasági teljesítményeinek köszönhetően visszaadniuk azt a 13. havi nyugdíjat, amelyet a baloldali kormányok vettek el az idősektől. "Ezt komoly eredménynek és becsületbeli ügynek tekintem, tehát úgy, ahogy az idén, úgy jövőre is meg fogja kapni minden nyugdíjas a 13. havi nyugdíjat" – fogalmazott.

"Itt azonban nem állunk meg" – mondta, és hozzátette, hogy a brüsszeli szankciók miatt tovább nőtt az infláció egész Európában, így Magyarországon is.

Ezért az idén már másodszor, ismét inflációs nyugdíj-kiegészítést fizet a kormány, amelyet idén november 10. és 15-e között kapnak kézhez a nyugdíjasok"

– tette hozzár Orbán Viktor.

A miniszterelnök ez után úgy fogalmazott: "és még itt sem állunk meg, a gazdasági növekedés mértékét látva úgy látom, lehetőségünk lesz nyugdíjprémiumot fizetni idén is a magyar nyugdíjasoknak, amit a terveink szerint a novemberi nyugdíjjal kapnak majd kézhez".

Ezeket olvasta már?