Ingyenes egészségügyi szűrések a Balaton partján

2022. 07. 10., vasárnap, 08:07

Elindult az "Egészégpart" egészségügyi szűrő-, és felvilágosító programsorozat.

Elindult az Egészégpart elnevezésű balatoni egészségügyi szűrő-, és felvilágosító programsorozat szombaton Balatonbogláron. Augusztus közepéig további 14 állomáson adnak életmódtanácsokat és végeznek ingyenes egészségügyi szűréseket a helyi lakosoknak, valamint a Balaton mellett nyaralóknak.

A nyitórendezvényen Joó Tamás, a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság elnökhelyettese elmondta, hogy az Egészségpart keretében tavaly 13, idén 15 napot töltenek a Balaton melletti településeken. Arról is beszámolt, hogy tavaly 1500-an vettek részt a szűréseken, akiknek 60 százaléka volt 45 év feletti,  kétharmada pedig nő volt.

Külön kiemelte, hogy 125 résztvevőnél észleltek bőrgyógyászati beavatkozást igénylő elváltozásokat.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ MTI-hez eljuttatott sajtóközleménye szerint a "Helybe visszük a szűrővizsgálatokat" program keretében 2018 és 2021 között  371 településen, 416 szűrési napon több mint 30.000 pácienst vizsgáltak meg.

A közlemény arra is felhívja a figyelmet, hogy a daganatos megbetegedések között egyre gyakrabban fordul elő a bőrrák. Az új megbetegedések száma körülbelül tíz évente duplájára emelkedik. A nyári időszakban ezért különös figyelmet kell fordítani az UV-sugárzás veszélyeire is. Ennek apropóján a nyári szabadság alatt a strandok közelében teszik elérhetővé a szűréseket, valamint a mindennapi életbe is beépíthető, akár személyre szabott életmódtanácsokat adnak.

A tájékoztatás szerit az Egészségpart három egymást követő héten látogat el a legnépszerűbb balatoni strandokra, köztük Balatonboglárra, Balatonfüredre és Gyenesdiásra.

Ezeket olvasta már?