2022. 05. 25., szerda, 15:29
A háborús veszélyhelyzetet kedden jelentette be Orbán Viktor, miután az alaptörvény tizedik módosítását is elfogadta az Országgyűlés. A veszélyhelyzetről szóló rendelet kedd este 11 órakor jelent meg a Magyar Közlönyben.
A veszélyhelyzettel összefüggő szabályok:
- A Kormány a veszélyhelyzet magyarországi következményeinek elhárításáért felelős kormánytagként a miniszterelnököt jelöli ki.
- A veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedésekről külön kormányrendeletek rendelkeznek.
- A Kormány a veszélyhelyzet fennállásának, valamint a veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedések fenntartásának szükségességét folyamatosan felülvizsgálja.
- A Kormány az állampolgárok együttműködését kéri a veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedések végrehajtásában.
- A veszélyhelyzet ideje alatt a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésétől eltérően a települési önkormányzat képviselő-testülete, a fővárosi, megyei közgyűlés, illetve ezek bizottsága feladat- és hatáskörét maga gyakorolja.
A Magyar Közlönyben azt is rögzítették, hogy a veszélyhelyzetről szóló rendelet 2022. május 25-én lép hatályba.
Továbbá azt is leírták, hogy a koronavírus-járvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében Magyarország egész területére kihirdetett veszélyhelyzetet június 1-i hatállyal megszüntetik.