2022. 02. 06., vasárnap, 10:46
Megkapták az első emelt összegű fizetést a rendvédelmi dolgozók, tíz százalékkal nőtt az illetmény. A jövő héten pedig egy komolyabb extra utalásra is számíthatnak, hiszen fegyverpénzt kapnak, ami hat havi illetménynek felel meg.
Decemberben döntött a kormány arról, hogy megemeli a rendvédelmi dolgozók bérét. Így már a tíz százalékkal megemelt fizetésüket kaphatták meg a hivatásos állománybeliek februárban.
2015-ben a kormány életpályamodellt vezetett be, így négy év alatt 50 százalékkal nőtt a hivatásos állománybeli dolgozók bére, 2017 óta pedig extra juttatás: fegyverpénz is jár az egyenruhásoknak.
Ez általában három évente jár, de mivel Magyarország gazdasági teljesítménye tavaly több mint öt százalékkal emelkedett, idén is megkapják hathavi illetményüket az arra jogosultak.
Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára közösségi oldalára feltöltött videójában azt mondta: a hivatásos állomány idén közel 197 milliárd forinttal több pénzt visz haza, mint 2021-ben.
A kormány ilyen formában köszöni meg, és egyben ismeri el a rendvédelmi dolgozók munkáját. Mások mellett azt a munkát, amit a határokon az ország védelme érdekében ellátnak az illegális migráció megállításával.
– magyarázta Benkő Tibor, Honvédelmi miniszter.
A tíz százalékos illetményemelést a rendőrök és katonák mellett a katasztrófavédelem, a büntetés-végrehajtás, az idegenrendészet, valamint a nemzetbiztonsági szolgálatok érintett munkatársai is megkapják.