Sikeres volt az oltási kampány - több mint 1 millióan kérték a koronavírus elleni vakcinát

2021. 12. 13., hétfő, 16:18

Az elmúlt három hétben 1,3 milliónál is többen kérték a koronavírus elleni vakcinát, ami jóval meghaladja a korábbi várakozásokat. Túlnyomórészt a harmadik oltást vették fel az emberek, de sokan kérték az első vakcinát is.

Az oltási akciók lezárultak. Ezután csak oltási akciónapok lesznek, de oltást továbbra is lehet kérni az oltópontokon előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül. A szakemberek mindenkit arra kérnek: akkor is kérjék a koronavírus elleni oltást, lehetőleg minél hamarabb.

Az oltási akcióban a legtöbben a megerősítő, harmadik oltást vették fel, amely mindenkinek javasolt, aki négy hónapnál régebben kapta meg az előző oltását.

Várakozásokon felüli eredményt hozott a kormány oltási kampánya, rengetegen voltak az első oltási akcióhéten, olyanok is, akik előtte egyik injekciót sem vették fel. A kormány ezért további két héttel hosszabította ezt a lehetőséget, ezzel párhuzamosan pedig több kórházban vasárnap is megemelt kapacitással várták az érkezőket.

A kormány most is arra hívja fel a figyelmet, hogy mindenkinek javasolt a harmadik, emlékeztető oltás, mert ezzel ismét 80–90 százalékra emelhető a védettségi szint.

Ezeket olvasta már?