2021. 11. 11., csütörtök, 16:21
Az országos tisztifőorvos arról számolt be, hogy az eddigi tapasztalok szerint a koronavírus elleni második oltás beadását követően mintegy fél évvel az ellenanyag csökkenni kezd a szervezetben.
A Magyarországon alkalmazott oltóanyagok mindegyike biztonságos, aki több mint négy hónappal ezelőtt vette fel a koronavírus elleni vakcinát, az most oltassa be magát a harmadikkal is - jelentette ki Müller Cecília.
Az országos tisztifőorvos az MTI-nek elmondta, hogy az eddigi tapasztalok szerint a koronavírus elleni második oltás beadását követően mintegy fél évvel az ellenanyag csökkenni kezd a szervezetben.
Ezt a harmadik, ismétlő oltás szinte teljesen kompenzálja, visszaemeli az eredeti, 80-90 százalékra.
Közölte azt is, hogy a koronavírus jellemzője a gyors mutáció, ezért mára az emberiség egy szinte teljes új természetű vírussal áll szemben.
Ennél a vírusnál nem zártható ki annak az esélye sem, hogy bizonyos ideig akár fél évente ismétlő oltásra lehet szükség
– emelte ki Müller Cecília
Ugyancsak a harmadik oltás beadatására buzdította az embereket Gulyás Gergely a Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy múlt héten a Pfizer is nyilvánosságra hozta kutatási adatait, ami szerint az oltások hatékonysága hat hónap után elkezd csökkeni, ezért is szükséges a harmadik oltás.
Hozzátette, hogy aki oltást kap, azok közül minden száz emberből egy betegszik meg, és kitért arra is, hogy ő is lényegesen enyhébb tünetekkel vészelte át a fertőzést, amikor nemrég elkapta a koronavírust.
(Kezdőkép forrása: koronavirus.gov.hu)