2021. 07. 30., péntek, 20:43
Az államtitkár ehhez hozzátette, hogy mindezt az támasztja alá, hogy az év első öt hónapjában a bruttó átlagkereset 426 600 forint volt, ami 9,4 százalékos növekedés éves összevetésben.
A Központi Statisztikai Hivatal pénteki közlése szerint
májusban 8,2 százalékkal nőttek a keresetek az egy évvel korábbihoz képest.
A legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 431 600 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 287 000 forint volt.
Bodó Sándor hozzátette, a béremelkedések hátterében főként az áll, hogy 2010-óta a minimálbér 73 500 forintról, 167 400 forintra, a garantált bérminimum 89 500 forintról, 219 ezer forintra nőtt. A minimálbér és a garantált bérminimum pedig a többi bért is felfelé tolta. Mindez mögött kormányzati döntések állnak, hiszen a munkaadókat terhelő járulékok folyamatosan csökkenek.
Várhatóan ősszel, az év vége felé megszületnek azok a döntések, amelyek biztosítani tudják a további növekedést
– mondta Bodó Sándor.