2021. 06. 18., péntek, 11:40
Ezt a Kossuth Rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában mondta a miniszterelnök péntek reggel.
– Az oltások tekintetében másfél-két hónapnyi előnyünk van az unió más országaihoz képest és az ország újranyitásában is élen járunk, de még mindig van hárommillió ember, aki nem oltatta be magát, amivel valahol a németek és a románok között vagyunk félúton – közölte Orbán Viktor a péntek reggeli interjújában.
A kormányfő elmondta, a németek abban bíznak, hogy idővel meg tudják haladni a magyar oltottsági arányt, a románoknál erre esély sem látszik. Orbán Viktor elismételte, hogy
az a hárommillió ember, aki nem oltatta be magát, jó eséllyel meg fog betegedni,
ezért arra kért mindenkit, hogy vegyék fel a vakcinát.
A miniszterelnök kimelte továbbá, hogy a szakemberek szerint az eddig ismert mutációkkal szemben az oltottak jó eséllyel védettek, de nem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő.
Meg kell békülnünk azzal, hogy aki nem oltatja be magát, az potenciális súlyos beteg
– tette hozzá a miniszterelnök. A teljes beszélgetést idekattintva lehet visszahallgatni.