2021. 06. 10., csütörtök, 07:55
Erről a a Világgazdaság üzleti napilap szerdai konferenciáján beszélt a miniszterelnök. Szó esett még a gyermekeket nevelő szülők személyi jövedelemadójáról is, jövőre akár vissza is kaphatják az idén befizetett összeget.
A gyermeket nevelő szülők kapják vissza a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadót 2022 elején!
– javasolta Orbán Viktor miniszterelnök. Hozzátette: a koronavírus-járvány és az abból következő válság megviselte a gyereket nevelő családokat, ráadásul sok olyan háztartás van, amelynek hozzá kellett nyúlnia a tartalékaihoz a nehéz időkben.
Ezért, ha sikerül elérni Magyarországon az 5,5 százalékos GDP-növekedést, a miniszterelnök azt javasolja a kormánynak, hogy a gyermeket nevelő szülőknek 2022 elején adják vissza azt a személyi jövedelemadót, amelyet 2021-ben befizettek a költségvetésbe.
Azt javaslom, hogy ezt ne szétosszuk, ne ide- vagy odategyük, hanem egész egyszerűen adjuk vissza azoknak, akik megdolgoztak érte, akik ezt megkeresték, és utána befizették a költségvetésbe
– mondta. Továbbá kihangsúlyozta: a leggazdagabbaknak erre nincs szükségük, tehát
az átlagjövedelemnél kellene húzni egy határt, és az ez alatt befizetett szja-t a gyermeket nevelő szülőknek visszaadni, hogy újra feltölthessék tartalékaikat.
A kormányfő számításai szerint ez 550-580 milliárd forintot jelent.
Az eseményen a kormányfő arról is beszélt, hogy fel kellene emelni a minimélbér összegét. Mint mondta:
kétszázezer forintos minimálbérnek kell lennie a horizonton.
Azonban mindenkit arra figyelmeztetett, hogy ha egy lépésben zúdítja rá a kormány a 200 ezer forintos minimálbért a hazai kis- és középvállalkozásokra, akkor azok tönkre fognak menni és elbocsátásokra kell számítani, nem lesz teljes a foglalkoztatás, így munkanélküliség várható.
Mint mondta, ha a jelenleginél magasabb minimálbért akarunk az országban, akkor ehhez segítséget kell nyújtaniuk a vállalkozásoknak, mégpedig úgy, hogy csökkentik az őket terhelő adókat.
A miniszterelnök Parragh Lászlónak, az iparkamara elnökének azt javasolta, hogy "előre gondolkodva, egy vagy két, vagy három évre akár", kössenek átfogó megállapodást a minimálbér mértékéről, és a horizontot ne engedjék lejjebb, mint 200 ezer forint.