2021. 05. 16., vasárnap, 08:40
A hagyományos vitorlabontó ünnepség keretében nyitották meg a vitorlás szezont szombaton, Balatonfüreden, valamint megrendezték az évad első versenyét is, a 878 Co. Nagydíjat.
A koronavírus-járvány miatt a szokásosnál szűkebb körben megrendezett ünnepségen Gerendy Zoltán, a magyar szövetség elnöke elmondta, hogy a versenyre 164 hajó nevezett.
Holczhauser András, a szervezet főtitkára az MTI-nek elmondta, hogy az évadnyitón 26 kategóriában álltak rajthoz versenyzők, Alsóörs és Tihany érintése után Balatonfüredre tértek vissza.
A nagydíjat végül a tavalyi Kékszalag-győztes RSM nyerte, kevesebb mint 2 óra 20 perces időeredménnyel.
Az évadnyitón Bóka István, Balatonfüred polgármestere úgy fogalmazott, hogy a vitorlabontó ünnepséggel a szezon rajtja mellett hagyományosan a turisztikai idény kezdetét is ünneplik.
A vitorlabontó hagyományaihoz híven az ünneplők felvont nemzeti lobogó mellett megkoszorúzták a Balatont.