2021. 04. 07., szerda, 18:19
Az oltás csütörtök és vasárnap között lesz a kórházi oltópontokon. A pedagógusok ezúttal is a Pfizer vakcinát kapják.
A pedagógusok soron kívüli oltásának első köre április elseje és harmadika között tartott. Az oltakozásra 78 ezer már korábban regisztrált pedagógus kapott meghívott, közülük 66 685-en kapták meg a vakcinát. Az akció előtti hetekben is már 33 634 pedagógus kapott oltást.
Már több mint 100 ezer pedagógus be van oltva.
A második körös oltás április 8. és április 11. között lesz, erre 100 013-an kapnak SMS-ben behívót, köztük az oltásra regisztrált köznevelésben, szakképzésben és bölcsődékben dolgozók, valamint az első körben behívott, de meg nem jelent pedagógusok.
Azok, akik az elmúlt három hónapban igazoltan koronavírus-fertőzöttek voltak, vagy most más okból nem tudnak megjelenni az oltóponton, később is kapnak majd lehetőséget az oltásra.
Az első oltás után is már jelentősen emelkedik a védettség a vírusfertőzés súlyos lefolyása ellen.
A pedagógusok soron kívüli oltása biztonságosabbá teszi az óvodák és iskolák újranyitását és ezzel ahhoz is hozzájárul, hogy sok gyermekes szülő is visszatérhessen a munkába.
Szita Károly polgármester az egészségügyi világnap alkalmából a közösségi oldalán hívta fel a figyelmet a regisztrációra és az oltás fontosságára. A városvezető ugyanakkor hangsúlyozta, nemcsak a koronavírussal szemben kell megóvni az egészségünket, s Kaposvár változatlanul azon dolgozik, hogy 2030-ra az ország legegészségesebb városává váljon.