Már több vírusvariáns is megjelent Magyarországon

2021. 03. 21., vasárnap, 19:06

Ezek közül legnagyobb számban a brit mutánst mutatták ki, amely sokkal gyorsabban terjed és súlyosabb fertőzést is tud okozni. Minderről Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi főosztályvezetője beszélt.

A koronavírus-járvány harmadik hulláma még mindig emelkedő fázisban van - hangsúlyozta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi főosztályának vezetője vasárnap a közmédiának. Galgóczi Ágnes elmondta: a regisztrált új esetek és az elhunytak száma sem mutat csökkenő tendenciát.

Hozzátette, hogy már több vírusvariáns is megjelent Magyarországon, ezek közül legnagyobb számban a brit mutánst mutatták ki. Kiemelte, hogy ez a variáns sokkal gyorsabban terjed és súlyosabb fertőzést is tud okozni. Azt is hozzátette, hogy emiatt emelkedik a kórházban kezeltek és a lélegeztetőgépen lévő betegek száma is.

Emlékeztetett rá, hogy a kormány egy héttel meghosszabbította a védekezési intézkedéseket. Mint mondta, nagyon fontos most a járványügyi szabályok betartása, a zsúfolt helyek kerülése, a maszkviselés és a higiénés rendszabályok betartása.

Galgóczi Ágnes arról is beszámolt, hogy már több mint 1,5 millió embert beoltottak Magyarországon, és az oltásra regisztráltak száma is folyamatosan emelkedik, már a 3 milliót is meghaladja, egyúttal azt kérte, mindenki a hivatalos, szakmai oldalakon tájékozódjon a védőoltásokról.

Kitért arra is, hogy az AstraZeneca-vakcinával kapcsolatos jelzéseket kivizsgálták, az Európai Gyógyszerügynökség pedig azt közölte: biztonságos az oltóanyag. Ezt követően azok az országok, ahol korábban felfüggesztették, már folytatják az AstraZeneca-vakcina használatát.

Ezeket olvasta már?