Ötletes magyar fejlesztéssel védik a madarakat - a Kaposvári Villamossági Gyár is besegített

2021. 03. 17., szerda, 11:19

Az újragondolt eszközt a hagyományoshoz képest „fejjel lefelé“ szerelik fel.

A cég folyamatosan építi be a már ismert, madarakat védő megoldásokat a hálózatain, közben pedig az új, innovatív eszközök fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektetnek.

Az energiacég néhány hete kezdte meg egy, a villamos hálózatokon nagy számban használt berendezés, az oszlopkapcsoló új, madárbarát típusának gyakorlati tesztjét három helyszínen. A Kaposvári Villamossági Gyár Kft. fejlesztő mérnökeivel és természetvédelmi szakemberekkel, köztük a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósággal közösen újragondolt eszközt a hagyományoshoz képest „fejjel lefelé“ szerelik fel, így nem érhető el a madarak számára olyan pont, ami veszélyeztetné őket.

Tavaly nyár óta egy másik madárvédelmi eszköz gyakorlati tesztje is zajlik a Hortobágyon. A Kaposvári Villamossági Gyárral, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósággal a madarak védelmére közösen kidolgozott új burkolatokat vizsgálják. Az E.ON szakemberei 10 helyen helyeztek el új típusú burkolatot a függőleges helyzetű oszlopkapcsolókra. Egy éven keresztül az együttműködő szervezetek folyamatosan figyelik az eszközök működését és az összegyűjtött tapasztalatok értékelése után, várhatóan idén ősszel döntenek arról, hogy a megoldás tömegesen alkalmazható-e.

Az új fejlesztések mellett pedig a régi eszközökkel is tovább védik a madarakat. Tavasszal is a madarak védelmére kihelyezett fészektartókkal várja a gólyákat az E.ON. Korábban összesen 4399 védőeszközt telepítettek országszerte, idén márciusra pedig újabb 48 került fel az oszlopokra. A szakemberek leellenőrizték a már meglévő fészektartókat is, ahol pedig valami gondot észleltek, ott kicserélték a védőeszközöket, hogy a visszatérő madarak biztonsággal használhassák azokat és az áramellátás zavartalanságát se veszélyeztessék.

Mint a közleményben írták, az áramszolgáltató a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel, a nemzeti park igazgatóságok szakembereivel, illetve a lakossággal együtt dolgozva választotta ki azt a 48 helyszínt, ahova újabb fészekrakókat helyeztek el az elmúlt hetekben.

A kikelt gólyafiókák védelmére a fészek környezetében lévő hálózati elemekre szükség szerint burkolatot tettek a szakemberek, emellett kiülőket szereltek fel, hogy távol tartsák a madarakat az oszlopok veszélyes részeitől is.

Ezeket olvasta már?