2021. 03. 09., kedd, 12:03
Hétfőn, az újra elrendelt digitális oktatás első napján ugyanis leállt a rendszer a túlterheltség miatt.
A köznevelésesért felelős államtitkár felszólította az E-Kréta Zrt.-t a hibák kijavítására azt követően, hogy túlterhelés miatt hétfőn leállt a digitális Kréta rendszer és a kollaborációs tér.
Maruzsa Zoltán a Kossuth Rádió keddi műsorában hangsúlyozta: a cég vállalta a felelősséget a hétfői hibáért, és közleményben elnézést kért a szülőktől.
Úgy fogalmazott:
Nem elfogadható, hogy alábecsülték a terhelést. Ez kicsit olyan, mintha decemberben a hólapátolókat meglepné a tél.
Az államtitkár arra is kitért, hogy az eddigi adatok azt mutatják, hogy tényleg csak a legindokoltabb esetben igényeltek a szülők gyermekfelügyeletet erre az időszakra. Óvodai felügyeletet 8892 gyermek szülei, míg iskolait 2679 gyerek szülei igényeltek. Ez az óvodák esetében a teljes létszám 2,76 százaléka, míg az iskolások 0,37 százaléka.
Arról is szólt, hogy kockázat nélkül megszervezhető mind az írásbeli, mind a szóbeli érettségi, hiszen úgy számolnak, áprilisra a korlátozások és a tömeges oltás hatására leszálló pályán lesz a járvány.