2021. 02. 28., vasárnap, 16:11
Így lehetne elérni, hogy csökkenjen a fertőzöttek száma. A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerint már az első oltás is már az is 60-70 százalékos védettséget jelent.
Mindent meg kell tenni azért, hogy minél többen megkapják legalább az első oltást, hiszen már az is 60-70 százalékos védettséget jelent - ezt mondta Szlávik János a közmédiának. A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa hozzátette, hogy erre azért volna szükség, mert meredeken emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma és ezzel párhuzamosan nőni fog a kórházba kerülők száma is.
Véleménye szerint Magyarországon már 2,5 millió ember beoltásával befolyásolni lehetne a járványt, esetleg így már csökkenne a fertőzésszám.
Kitért arra is, hogy
az utóbbi néhány hétben azt figyelték meg, hogy csökken a súlyos betegek átlagéletkora, és gyakrabban kerülnek kórházba olyan 40-50 éves emberek, akinek semmilyen alapbetegsége nem volt.
Szlávik János azt is megjegyezte, hogy Magyarországon úgy kezdődött el a harmadik hullám, hogy a második véget sem ért, és már itt is terjednek a koronavírus mutáns változatai.