2021. 02. 27., szombat, 12:34
Magyarországon ismételten intenzíven felfutó szakaszba került a koronavírus-járvány, ezért az oltások segítségével minél előbb ki kell alakítani a lakosság védettségét - mondta az országos tisztifőorvos.
Müller Cecília kiemelte, hogy gyorsan és hatékonyan szeretnék beoltani a vakcináért jelentkezőket. Eddig két és fél millióan regisztráltak az oltásra és azt szeretnék, hogy ők húsvét tájékára legalább az első adag vakcinát megkaphassák.
Minden adat a koronavírus-járvány nagyon intenzív terjedését mutatja,
ugyanis a fertőzöttek és az elhunytak számában is jelentős emelkedés tapasztalható. Elmondta azt is a tisztifőorvos, hogy a koronavírus-járvány harmadik hullámát a vírus azon különböző variánsai okozhatják, amelyek a korábbiaknál sokkal fertőzőképesebbek.
Müller Cecília fontosnak tartja azonban, hogy a járvány korábbi időszakával ellentétben most már "nem vagyunk fegyvertelenek", hiszen Magyarországon ötféle oltás áll a lakosság rendelkezésére.
A tisztifőorvos arról is beszélt, hogy az oltások beadását tovább szeretnék fokozni, mivel már az első adag vakcina után is jelentős fokú védettség alakul ki a beoltott személyek szervezetében, aminek köszönhetően elkerülhető, hogy a fertőzés komoly szövődményekkel vagy halálesettel járjon.
Müller Cecília arról is beszélt, hogy az elmúlt héten folytatott szakmai egyeztetések eredményeként újra azt javasolta, hogy a járvány elleni védekezést irányítók feltétlenül kapják meg a védőoltást.
Külön kiemelte, az oltást Orbán Viktor miniszterelnöknek is javasolta, mert fontos, hogy a kormányfő példát mutasson a lakosságnak, így minél többen éljenek az oltás lehetőségével.
Az oltások reményt adnak arra, hogy kevés áldozattal záruljon a harmadik hullám és véget érjen a pandémia.