Fél évre meghosszabbította a járványügyi készültséget a kormány

2020. 12. 16., szerda, 17:45

Döntöttek arról is, hogy nem kell majd maszkot húzniuk a buszsofőröknek. Emellett kiszélesítették azoknak a körét is, akik a járvány elleni védekezésben vesznek részt, és ingyen utazhatnak tömegközlekedéssel.

Újabb fél évre meghosszabbította a járványügyi készültséget a kormány a járvány elleni egészségügyi védekezés fenntartása érdekében - jelentette be az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

Gál Kristóf közölte továbbá, hogy szerdától a tömegközlekedési eszköz vezetői nem kötelesek maszkot viselni a jármű zárt kialakítású vezetőfülkéjében. Az utasoknak azonban továbbra is kötelező a maszk viselése.

Az ORFK szóvivőjének tájékoztatása szerint a Magyar Közlönyben kedd este megjelentek a kormány döntései, és ezek közt az is szerepel, hogy ingyenes utazást biztosítanak újabb, a járvány elleni védekezésben részt vevő foglalkozási csoportoknak.

Mások mellett azok, akik szociális, gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi szolgáltatónál, intézményben, illetve hálózatnál dolgoznak. 

A Magyar Közlönyben úgy fogalmaztak: vonatkozik a kedvezmény azokra is, akiket a közszolgálati tisztviselőkről, a kormányzati igazgatásról, a honvédek jogállásáról szóló, valamint a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény alapján foglalkoztatnak.

A kedvezményt az érintettek egy a kormányhatározat mellékletében megjelentetett formanyomtatvány kitöltésével - a foglalkoztató által kiállított igazolással - és a személyazonosságuk igazolására alkalmas okmánnyal együtt vehetik igénybe.

A kedvezményezetteknek nem kell jegyet venniük sem az országos, a regionális, valamint a helyközi és a helyi járatokra sem.

A kormány a járvány második hullámában az egészségügyi dolgozók és a védekezésben közreműködő orvos- és egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatóknak már november 11-től biztosította az utazási kedvezményt.

Az operatív törzs szerdai tájékoztatóján az is elhangzott, hogy a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben továbbra is érvényben van a látogatási és kijárási tilalom a szociális intézményekben, idősotthonokban.

Hozzátették, hogy az ünnepek közeledtével, az idősek lelki egészségének megőrzése érdekében meg fogják teremteni a lehetőségét, hogy az idősek és hozzátartozóik kapcsolatot tarthassanak egymással ebben az időszakban. Erről határozat fog születni, amelyet a szociális intézmények a napokban megkapnak.

Ezeket olvasta már?