2020. 11. 04., szerda, 10:48
Kedd éjjel tették közzé a bejelentett intézkedések részleteit a Magyar Közlönyben.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, kedd este Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke bejelentette, hogy szerdától ismét életbe lépett a rendkívüli jogrend, a kormány elrendelte a kijárási korlátozást éjjel 12 és reggel 5 óra között, a mozikban, a színházakban és a sporteseményeken is szigorítanak, bezárnak a szórakozóhelyek. Azonban, akkor még nem tudtunk részleteket a szabályokról. A kijárási korlátozás csütörtök 0 órától lép életbe, a többi szabályozás szerdától érvényes.
Lássuk, hogy milyen szabályokat kell betartanunk:
Az első fontos pont a kijárási korlátozás, ami a Magyar Közlönyben megjelent információk szerint csütörtöktől lép életbe. A kedd este megjelent cikkünk alatt többen is feltették a kérdést, hogy mi lesz a munkavégzéssel, hogy fognak munkába jutni vagy éppen hazajutni onnan, akik nem reggel 8 és délután 4 óra között dolgoznak.
A szabályzat szerint csak akkor hagyhatjuk el a lakhelyünket a fenti időintervallumban, ha azt munkavégzés céljából tesszük (munkába megyünk vagy onnan térünk haza, éppen munkát végzünk). Kiemelték azt is, hogy egészségkárosodással, életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető helyzet esetén is megengedett a lakhely elhagyása és a közterületen való tartózkodás.
Szerdától a szórakozóhelyek bezárnak
A Magyar Közlönyben kiemelték, hogy
tilos az olyan rendezvény helyszínén tartózkodni, amely rendszeresen vagy meghatározott alkalomból, illetve időpontban tartott, nyilvános, valamint nem nyilvános, válogatott lemezbemutatás vagy élő előadás útján nyújtott zeneszolgáltatást főszolgáltatásként nyújt, és amelyen a részvételhez nem kell megváltott ülőhellyel rendelkezni.
Ezek szerint a vendéglátóhelyek továbbra is nyitva maradhatnak este 11 óráig. Azok a zeneszolgáltatást nyújtó helyek, ahol a részvételhez előre megváltott ülőhellyel kell rendelkezni megtarthatják az előadásokat.
Mozi, színház, sportesemény
A színház és mozi előadásokra, valamint a sporteseményekre vonatkozóan is új intézkedéseket jelentettek be. Ezek szerint minden harmadik széken lehet csak helyet foglalni és továbbra is kötelező a maszk viselése. A rendőrök is ellenőrizni fogják a szabályok betartását, a szabályszegőket pénzbírsággal sújthatják, az létesítményeket pedig azonnal be is zárhatják. A közlönyben az alábbiakat írták a szabályozásról:
- a nézőtéren a nézők – a páholyok kivételével – csak minden harmadik ülőhelyet foglalhatják el,
- két néző között két ülőhelyet üresen kell hagyni,
- a közvetlenül egymás mögötti helyeket nem foglalhatják el,
- az egymás mellett és a különböző sorokban ülők között is lehetőség szerint 1,5 méteres távolságot kell biztosítani.
Kiemelték, hogy lehetőség szerint a páholyokban, az előadások és a sportesemények szüneteiben, a létesítmények egész területén és a büfében is be kell tartani a 1,5 méteres védőtávolságot.
A védelmi intézkedések betartásáról és a feltételek biztosításáról a rendezvény szervezőjének, illetve a helyszín üzemeltetőjének kell gondoskodnia.
Az üzemeltetőnek vagy a szervezőnek kötelessége kizárnia azokat a vendégeket az eseményről, akik felszólításra sem tartják be a szabályokat.
A Magyar Közlönyben arról is rendelkeztek, hogy a múzeumokban, a könyvtárakban és a kulturális intézményekben is be kell tartani a 1,5 méteres távolságot, akik ezt nem tartják be, őket felszólíthatják a távozásra.
A szabályok betartását a rendőrök ellenőrzik, a helyszíni bírságot 100 ezer és 1 millió forint között határozhatják meg, sőt a helyszínt is bezárhatják legalább egy napra, legfeljebb pedig egy évre (kivéve a sportrendezvények helyszíneit, itt zárt kapus mérkőzéseket rendelhetnek el büntetésül).
A tömegközlekedésre vonatkozó szabályok
A koronavírus-járvány terjedésének csökkentése érdekében Budapesten és a megyei jogú városokban a helyi tömegközlekedést végző társaságok kötelesek sűríteni a járatokat a munkanapokon reggel 7 és 9 óra között, illetve délután 15 és 19 óra között. A társaságok kötelesek csütörtökig elküldeni a kormányhivatalok részére a járatsűrítési tervüket. Amennyiben nem hagyják jóvá a tervet, akkor a társaságnak újat kell készíteni. Ha nem küldik meg időben a tervet, akkor bírságot szabhatnak ki a társaság számára, ami ellen nem lehet fellebbezni.
Parkolás a veszélyhelyzet alatt
A helyi közutak, valamint a helyi önkormányzat tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutak, terek, parkok és egyéb közterületek, valamint az országos közutak, illetve az állam tulajdonában álló közforgalom elől el nem zárt magánutak, terek, parkok és egyéb közterületek várakozási területeinek járművel történő, várakozási célú használatáért várakozási díjat szerdától nem kell fizetni.
Szerdán tovább folytatódik a kétnapos kormányülés, ahol Varga Mihály és Palkovics László számolnak be a gazdasági akcióterv állásáról.