Kötelező lesz a maszkhasználat a mozikban, este 11-kor bezárnak a szórakozóhelyek

2020. 09. 16., szerda, 17:13

A szerdai kormányülésen áttekintették a jelenlegi járványhelyzetet, és az ott hozott döntésekről számolt be Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a Facebook-oldalán közzétett videóban.

– A járvány első hullámával szemben csatát nyertünk, most szembe kell néznünk a második hullámmal. Felkészültebbek és tapasztaltabbak vagyunk. A járványügyi szakemberek úgy vélik, hogy

a második hullám valamikor december, vagy január környékén érheti el a csúcspontját,

egészen addig folyamatosan védekeznünk kell – mondta a kormányfő.

Kiemelte továbbá, hogy a kormánynak van egy haditerve, amiben szó van arról, hogyan védjék meg az időseket és a krónikus betegeket, hogyan gyógyítsák meg a betegeket és ezzel egy időben hogyan tartsák fent az ország működését. 

– Az egészségügyet felkészítettük, a védekezéshez szükséges felszerelések, a kórházi ágyak és a lélegeztetőkészülékek, valamint az ezek működtetéséhez szükséges orvosok és ápolók megfelelő számban a rendelkezésünkre állnak – hangsúlyozta Orbán Viktor.

A döntések a következők:

  • a kormány fenntartja a beutazási korlátozásokat
  • kötelező lesz a maszkhasználat – a tömegközlekedési eszközök és az üzletek mellett – a mozikban, a színházakban, az egészségügyi- és szociális intézményekben, és az ügyfélfogadási irodákban is
  • továbbra is teljes körű látogatási tilalom lesz a kórházakban és az idős otthonokban
  • október 1-jétől csak testhőmérséklet-mérés után lehet belépni az iskolákba, a diákoknak és a tanároknak is
  • megállapították a koronavírus-tesztek hatósági árát, ami nem lehet több 19500 forintnál
  • a szórakozóhelyeket este 11 órakor be kell zárni.

A miniszterelnök a videó végén mindenkit arra kért, hogy a szabályokat tartsák be, majd hozzátette, hogy

a rendőrséget arra utasította a belügyminiszteren keresztül, hogy szigorúan ellenőrizzék és tartassák be a szabályokat, és ha kell, akkor büntessék azokat, akik nem tartják be az előírásokat.

Ezeket olvasta már?