Más tanévkezdésre kell számítani a járvány miatt

2020. 08. 30., vasárnap, 07:58

Több mint egymillió diák kezdi meg tanulmányait szeptemberben, de a járványügyi készültség miatt más tanévkezdésre kell számítani. Az intézmények a kormány ajánlásai alapján saját intézkedési terveket dolgoztak ki.

Országszerte készülnek az iskolák a tanévkezdésre. A járványügyi protokoll három fő pontja a távolságtartás, a fertőtlenítés és az elkülönítés. Az intézményeknek többek között azt tanácsolták, hogy biztosítanak több bejáratot, a testnevelési órákat tartsák a szabadban, fertőtlenítsenek rendszeresen, ha pedig egy tanulónak koronavírusos tünete van akkor azt különítsék el.

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagóguskar elnöke úgy nyilatkozott: „Mindenképpen célszerű használni azokat a közösségi tereket, aulát, könyvtárat, tornacsarnokot, olyan helyeket amelyeket egyébként másra szoktunk használni, beosztani olyan osztályokat, csoportokat, ahol ezekkel a helyekkel lehet gazdálkodni.”

Szerdán jelentette be az Emberi Erőforrások minisztere, hogy ötszázezer forint plusz támogatást kap több mint tízezer hátrányos helyzetű településen dolgozó tanár és oktatást segítő kolléga. 

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke azt mondta: a hátrányos helyzetű településen oktató pedagógusoknak a következő időszakban még nagyobb feladatuk lehet, mivel sok diáknál újfajta módszerre lesz majd szükség ahhoz, hogy felzárkózzanak az esetleges elmaradt tananyagból. Az ötszázezer forintos támogatási program szeptember 1 és január 31 között valósul meg.

- Az ő munkájuk időben is több lesz, hiszen nem lesz elegendő a tanóra, hogy a felzárkózás megtörténjen, hanem bizony esetleg a délutánokba is belecsúszik, hogy külön foglalkozásokat, szakköröket lehet tartani nekik azért, hogy tényleg behozzák azt a lemaradást, ami azért volt mert nem értünk el hozzájuk digitálisan – fogalmazott Hajnal Gabriella.

A tanévet 1 millió 300 ezer általános és középiskolás kezdi meg szeptember elsején.

Ezeket olvasta már?