2020. 08. 06., csütörtök, 21:17
Országszerte csaknem ötszázan, 31 helyszínen ültek iskolapadba. A tanfolyamon pedagógiai, pszichológiai, bűnmegelőzési ismereteket és konfliktuskezelési technikákat sajátíthatnak el, de része a képzésnek egy 56 órás rendvédelmi gyakorlat is. Szeptembertől pedig már munkába is állhatnak az iskolaőrök.
A programban országszerte 31 helyszínen 497-en vesznek részt, csaknem egynegyedük nő. Az iskolaőr feladatai és jogai közé tartozik egyebek mellett, hogy elsősegélyt nyújtson, igazoltasson és feltartóztassa az erőszakoskodót, amíg a rendőrség megérkezik, és ha szükség van rá, akkor kényszerítő eszközt is használhat.
Az iskolaőrök jelenlétére azért van szükség, mert az elmúlt időszakban egyre több iskolai bántalmazás történt országszerte. Az iskolai erőszak megfékezéséért az Országgyűlés július elején fogadta el az iskolaőrség bevezetésére vonatkozó törvényjavaslatot. A köznevelésért felelős államtitkár akkor arról beszélt a közmédiának, hogy nincs helye az erőszaknak az oktatási intézményekben.
Abban teljes az egyetértés, hogy az iskolában az erőszakot meg kell szüntetni, és nem lehet helye sem a tanulók egymás közötti, sem a tanulók és pedagógusok közötti erőszakos cselekedeteknek – mondta Maruzsa Zoltán, köznevelésért felelős államtitkár.
Több megyében és a fővárosban nem volt megfelelő számú jelentkező az iskolaőri beosztásokra, ezért ott továbbra is toboroz a rendőrség. Iskolaőr büntetlen előéletű magyar állampolgár lehet, aki megfelelő egészségügyi, pszichológiai és fizikai erőnléti alkalmassági vizsgával rendelkezik, és nem hivatásos állományú rendőr.
Az iskolaőr közfeladatot ellátó személy, és csak az iskola területén intézkedhet, tanítási időben. Az iskolaőrség a rendőrség irányítása alatt jön létre, tagjai szeptember 1-jétől állhatnak szolgálatba.
Ahogy arról már beszámoltunk Kaposváron összesen 8 iskolában lesznek szeptembertől iskolaőrök. Az intézmények listáját ide kattintva olvashatják el.