2020. 07. 15., szerda, 16:26
A Balatoni Szövetség (BSZ) június elején összehívott elnökségi ülésén döntött arról, hogy a hagyományokat tiszteletben tartva, idén is meghirdeti a Kék Hullám Zászló strandminősítést. Mivel a felhívás a megszokottnál jóval később jelent meg, így a jelentkezési határidőt is rövidre szabták. 2020-ban 35 strand jelentkezett a megmérettetésre.
A helyszíni bejárások – a szokásosnál mintegy két héttel később – június utolsó hetében zajlottak az értékelésbe bevont partnerek, szervezetek képviselőinek részvételével, de így is találtak olyan strandot, amely még nyitás előtt volt.
A Balatoni Szövetség partnereként a Nők a Balatonért Egyesület, a Balatoni Turizmus Szövetség, a Balatoni Kör, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség munkatársai helyszíneltek a strandokon.
Idén reflektálva a kialakult helyzetre, a szövetség fontosnak tartotta felhívni a figyelmet a járvány-elleni védekezés jelentőségére a balatoni strandokon is, ezért idei különdíjukat a járványügyi védekezésben legfelkészültebb strandnak adták. A döntésben a megyei tisztifőorvosoktól kértek segítséget, illetve a megyei kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának képviselői is részt vettek a bejárásokon. A Balatoni járványügyi védekezésben legfelkészültebb strandja 2020. címet a gyenesdiási Diási játékstand nyerte el.
A minősítés során a bizottság vizsgálta a parkolási viszonyokat, a vizesblokkok állapotát, tisztaságát, a strand akadálymentesítésének szintjét, a környezet állapotát, a játszóterek minőségét, árnyékoltságát. Figyelembe vették a sportolási lehetőségeket, de a gyerekbarát szempontokra (pelenkázó, családi öltöző) is odafigyelnek. Vizsgálták a strandi vendéglátóhelyek kínálatát és egyéb szolgáltatásokat (WIFI, értékmegőrző stb.).
A felmérés során a legtöbb pontszámot elért strand idén a gyenesdiási Diási játékstrand lett, mely az S-TÉR Kft. különdíját kapta, 200 m2 nagyságú homokfelület Sandmaster homoktisztító technológiával történő megtisztítását.
A Balatoni Turizmus Szövetség különdíjat ajánlott fel a legdinamikusabban fejlődő strand számára. Ezt idén a balatonedericsi Zöld Hullám strand kapja.
A három Balaton parti megye: Veszprém, Zala és Somogy megye önkormányzata különdíjat ajánlott fel egy-egy – a minősítés során kiemelkedően szereplő – megyéjükben fekvő strand számára.
- A Somogy Megyei Önkormányzat különdíját a fonyódi Bélatelepi strand kapta
- A Veszprém Megyei Önkormányzat különdíja a Csopak községi strandhoz került.
- A Zala Megyei Önkormányzat különdíját a keszthelyi Libás strand kapta.
Ebben az évben is egytől öt csillagig kaptak értékelést a nevezett strandok, ezzel is jelezve a fürdőhely színvonalát.
Öt csillag:
1. Vonyarcvashegy Lidó strand
2. Balatongyörök községi strand
3. Gyenesdiás Diási játékstrand
4. Szigliget községi strandfürdő
5. Balatonfüred Kisfaludy strand
6. Alsóörs községi strand
7. Balatonfüred Esterházy strand
8. Csopak községi strand
9. Keszthely városi strand
10. Balatonalmádi Wesselénys strand
11. Balatonberény községi strand
12. Balatonföldvár Keleti strand
13. Zamárdi Nagystrand
14. Badacsonytomaj városi strand
15. Balatonederics Zöld Hullám strand
16. Gyenesdiás Gyenesi Lido strand
17. Balatonszárszó Mikszáth utcai központi strand
Négy csillag:
18. Révfülöp Szigeti strand
19. Révfülöp Császtai strand
20. Ábrahámhegy községi strand
21. Balatonudvari Községi strand
22. Balatonlelle Napfény strand
23. Keszthely Libás strand
24. Siófok, Nagystrand
25. Zánka községi strand
26. Fonyód Bélatelepi strand
27. Fonyód, Panoráma strand
28. Balatonudvari Fövenyesi strand
29. Balatonmáriafűrdő központi fizető strand
30. Balatonföldvár Nyugati strand
31. Badacsonytomaj Badacsony strand
Három csillag:
32. Keszthely Helikon strand
33. Fonyód városi strand
34. Balatonfüred Camping (Széchenyi strandfürdő)
Két csillag:
35. Balatonberény Berény Naturista Camping strandja