2020. 05. 21., csütörtök, 19:36
Hétfőtől folytatódik a védőoltások beadása a hetedik osztályos tanulóknak – mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Müller Cecília közölte: a tavaszi kampányoltások közül a kötelező, hepatitis-B vírus elleni vakcinából az őszi első adagot 98 ezer tanuló kapta meg, a másodikat azonban márciusban csak 20 ezer diáknak tudták beadni a járványügyi helyzet miatt. Az oltásból kimaradt diákoknak május 25. és június 12. között pótolják az oltást.
Ugyanebben az időszakban kapja meg a HPV (humán papillomavírus) elleni védőoltás áprilisban elmaradt második adagját az a mintegy 41 ezer hetedik osztályos lány, akinek a szülei igényelték ezt az oltást – tette hozzá.
A szakember jelezte, az oltások beadásáról pontos információt kapnak mind az iskolák, mind pedig a szülők. Fontosnak nevezte, hogy még ebben az időszakban minden érintett tanuló megkapja ezeket a védőoltásokat, így arra kérte a szülőket, gondoskodjanak arról, hogy gyerekük megjelenjen az oltás megadott időpontjában. Hozzátette: az oltások beadása során is fokozottan ügyelnek a járványügyi szabályok betartására.
A járványügyi adatokat ismertetve Müller Cecília elmondta, a járvány kezdete óta 3641 embernél igazolták a fertőzést, az aktív fertőzöttek száma 1659, az elmúlt 24 órában hárman haltak meg a betegséggel összefüggésben és 43 új igazolt fertőzöttet regisztráltak. Növekszik a gyógyultak száma, ők 1509-en vannak, kórházban 510 embert ápolnak, közülük 27-en szorulnak gépi lélegeztetésre – ismertette.
Azt mondta, a számadatokból látszik, hogy csökkenő tendenciát mutat az aktív fertőzöttek száma, "apró elmozdulások, változások" ugyan vannak, de tendenciaszerűen csökken az aktív fertőzöttek száma, a járvány lefelé tartó időszakában vagyunk.