Magyar családokért díjat kapott az Országos Mentőszolgálat

2020. 05. 17., vasárnap, 14:08

Magyar családokért díjat kapott az Országos Mentőszolgálat vasárnap délelőtt Budapesten, amit a családok iránti elhivatottságáért vehettek át.

A mentősök "őrangyalok, védőangyalok," akik közöttünk járnak, akikre minden nap számíthatnak a családok: ott vannak az élet első percében és sokszor az utolsóban is, tanúi a család örömének és bánatának. A koronavírus-járvány ideje alatt is emberfeletti, megfeszített munkával teljesítik szolgálatukat napi 24 órában.

Jelenleg a mentők történetének legnagyobb eszközbeszerzése valósul meg: mintegy 2500 mentéstechnikai eszközt – köztük 300 defibrillátort és 150 speciális lélegeztetőgépet – vásárolt tavaly az OMSZ 1,6 milliárd forintért, idén pedig újabb 122 lélegeztetőgéppel bővült az eszközpark.

Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója köszönőbeszédében azt mondta, hogy a mentőszolgálatot évente 1,2 millió esethez riasztják. A koronavírus-járvány miatt a szolgálat munkatársai nagy terhelésnek vannak kitéve: 40 ezer mintavételt végeztek, 15 ezer fertőzésgyanús embernek nyújtottak segítséget, és 420 ezer kilométert tettek meg az elmúlt három hónapban – mondta Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója.

A díjat 2016-ban alapította a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége azzal a céllal, hogy támogassák azokat, akik olyan munkát végeznek, amely a családok érdekeit szolgálja.

Ezeket olvasta már?