2020. 04. 20., hétfő, 12:35
Újabb ingyenesen hívható telefonvonalat tesz elérhetővé a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége, mert a 116-123 segélyhívóvonal a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet óta leterhelt.
A szövetség hétfőn kiadott közleményében azt írta, hogy az új
06 80 810-600-as számot
hétfő este hét órától lehet tárcsázni. Az önkéntesek hétfő 19 óra és szerda 15 óra között, valamint csütörtök 19 óra és vasárnap 7 óra között fogadják az erre a számra érkező hívásokat.
A közlemény szerint a nap 24 órájában térítésmentesen hívható 116-123-as számot tárcsázók problémáit több száz önkéntes fogadja, de a járvány miatt a korábban is magas hívásszám még tovább emelkedett.