2020. 04. 13., hétfő, 17:20
A diákok április 30-ig minden – a jelentkezési lapon megjelölt – középfokú iskolától értesítést kapnak a felvételi döntésről.
Először az Oktatási Hivatal az igazgatók által – tanulmányi területenként – felvehető tanulói létszámnak megfelelően (és a módosító kérelmeket is figyelembe véve) megállapítják, hogy melyik iskola kinek a jelentkezését fogadta el. Ezt követően az intézményi listák alapján az Oktatási Hivatal egy erre a célra kifejlesztett szoftver segítségével állapítja meg, hogy a tanuló hová nyert felvételt (egyeztetett felvételi jegyzék) – írja az Oktatási Hivatal.
Ha ugyanannak a jelentkezőnek több felvételi kérelmét is elfogadták, a szoftver a tanulót az általa meghatározott sorrend szerint az első olyan tanulmányi területre helyezi el, amelyen az iskola jelezte, hogy felvenné, és egyben belefér a felvehető létszámba. Ezzel párhuzamosan azokról a tanulmányi területekről, amelyek a tanuló által megadott sorrendben hátrébb szerepelnek, a program törli a tanuló jelentkezését.
A középfokú iskolák április 23-ig kapják meg az Oktatási Hivataltól az egyeztetett felvételi jegyzéket, ez alapján értesítik a diákokat a felvételről vagy az elutasítástól. Az OH külön felhívja a figyelmet arra, hogy ha valaki április 23-a előtt kapna értesítést a felvételéről, az érvénytelen.